2009. január 31., szombat

Spagetti Alfredo

Szerda este egy fárasztó nap után nem alkalmas arra, hogy az ember kifejezetten bonyolult, macerás és időigényes recepteket próbáljon ki.
Pedig azt terveztem, hogy elkészítem a spenótos quiche-t...de nem jött össze, így egy hasonlóan finom, de kevésbé problémással próbálkoztam.
Szóval helyette a Nélkülözhetetlen tésztakönyvből próbálkoztam a Fettucini Alfredo helyett a teljes kiőrlésű durum tésztából készített Spagetti Alfredoval.
És finom lett.

Hozzávalók:
1,5 dl tejszín (diéta miatt 3%-os tejszínszerű)
3 dkg vaj
5 dkg parmezán
Petrezselyem

Bors
+ főtt teljes kiőrlésű durum spagetti

A vajat megolvasztottam és beleöntöttem a tejszínt és beleszórtam a sajtot. Ezt az egészet felforraltam, majd megfűszereztem. Beletettem a főtt tésztát és kicsit összemelegítettem.
Kész lett és finom.

2009. január 29., csütörtök

Nagy lemaradás pótlása és a 100. bejegyzés ünneplése

Ez a leírás és a képek is október elején készültek, de mostanáig nem tudtam közzétenni. Nem baj legyen ez méltóan a 100. bejegyzésem. Juhéjjj!

Zsuzsa tanult már hetek óta. Ilyenkor, mint a többi jeles eseménykor szeretek sütni. Most tanulós-sütit készítettem. Olyat akartam választani, amit jól lehet rágcsálni, egyszerű és finom. Így esett erre a csokis-mogyorós sütire a választásom, amit Latsiakonyhájában találtam. Előtte még sohasem használtam sűrített tejet, de hogy Jánost idézzem „ezentúl mindenre ezt kell tenni”. Jó, talán azért nem mindenre, de tény, hogy isteni lett a süti.

Hozzávalók:

30 dkg darált keksz
15 dkg vaj
20 dkg tejcsoki
3,5 dl édes, sűrített tej
15 dkg dió
15 dkg mogyoró

A darált kekszet összedolgoztam a puha vajjal, majd ezt egy sütőpapírral kibélelt tepsibe nyomkodtam. Rászórtam az összetört tejcsokit, majd az összeaprított diót és a mogyorót. Az egészet meglocsoltam a sűrített tejjel, majd
180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütöttem.
Mielőtt felszeleteltem volna hagytam kihűlni.

A visszajelzésekből úgy tudom, hogy tanuláshoz és csak általános nassoláshoz is tökéletes volt a sütim:)

2009. január 28., szerda

Lúdlábtorta

Mostanában kifejezetten könnyen megy az ünnepi vásárlás, hiszen szeretteimnek ételekkel kedveskedek. Eddig nekem úgy tűnik hogy ennek kifejezetten örülnek is, mondjuk nem is csoda, ha olyat kapnak, mint az édesapám születésnapjára alkotott lúdláb torta.

Mert az egyszerűen, minden önámítás és beképzeltség nélkül isteni lett. Mondhatni egy tökéletes gasztronómiai élmény volt számomra. És nem, nemcsak amiatt mert december óta gyakorlatilag nem eszem olyat ami édes, hanem tényleg nagyon finom lett.
De hogy ne csak fényezzem magam, hanem konstruktívan kritizáljak is: a csokival bevonás még közel sem tökéletes. Vagyis az az oldal, ahol bőven volt alapanyag nagyon szép lett, a másikon viszont valahogy úgy meglátszik, hogy most csináltam először. Nem baj, a következő már úgy gondolom jól fog sikerülni.
A receptet a Nagy süteményes könyvben találtam, ahonnan már készítettem korábban is sok finomságot, de amit még gasztromániám előtt vettem.

És íme a recept:


Hozzávalók:

Tésztához:
3 tojás
3 ek liszt
3 ek cukor
1 ek kakaópor
1 kisebb üveg meggybefőtt (ha nem akarsz nagyon kiszúrni az ünnepelttel akkor magozott)
A krémhez:
1 csomag csokis pudingpor
1 ek kakaópor
3 ek cukor
20 dkg vaj
10 dkg étcsoki
Tetejére:
20 dkg ét tortabevonó csokoládé


A piskóta alaphoz a tojássárgákat a cukorral habosra kevertem, majd szépen nyugisan hozzáadtam a kakaóport és a lisztet és végül a fehérjékből vert kemény habot. Egy sütőpapírral kibélelt 26 cm-es tortaformában 180 fokon 20 percig sütöttem. Sülés után hülni hagytam, addig elkészítettem a krémet (a folyamatban nagyon sokat segített Zsuzsa is, természetesen)

A pudingot megfőztem, a plusz cukrot és kakaót is hozzáadtam, majd amikor kész lett a forró masszába belekevertem az apró darabokra tördelt étcsokit. A vajat habosra kevertem, majd hozzáadtam és belekevertem a meggyet.

Mivel nem tudtam elképzelni hogyan viselkedik a krém a tortaforma szélét rátettem a tésztára és így lapátoltam rá. Amikor megszilárdult az egészet bevontam a gőzfürdőn felmelegített csokoládéval.

Díszíteni is díszítettem:)

2009. január 27., kedd

Sajtkrémleves pisztáciával

A zord tél bekövetkeztével és a diétás szezonnak köszönhetően igyekszem minél több levest enni. Amúgy is nagyon szeretem, de valahogy ritkán főztem. Most viszont eldöntöttem, hogy rendszeresítem a levesfőzést. Ennek első lépése az volt, hogy megvettem magamnak karácsonyra a 500 leves című könyvet és hetekig csak nézegettem (hát, igen éljen az a elkurvult fogyasztói társadalom élén velem). Második lépésben félretettem a könyvet és előbányásztam egy olyan levesreceptet, amit több mint egy éve nyomtattam ki (hát azok a csodás idők amikor még volt a közelemben színes nyomtató), az egyetlen gasztoblogról, amit akkoriban olvastam. Most már gyakorlatilag gasztroblog függővé váltam, de a ma is ez az egyik kedvencem.

Szóval a recept eredetileg a Domestic Goddess-en volt.

Hozzávalók:
8 dl zöldségleves (én mostanában csak Bio leveskockát használok)
1 dl tejföl
2 ek. liszt
15 dkg natúr krémsajt
5 dkg reszelt parmezán
2 dkg reszelt trappista sajt
10 dkg pisztácia
bors


Az elkészítés nagyon egyszerű volt, hiszen az eredetiekkel ellentétben én nem forráztam le a pisztáciákat, hanem rajtahagytam a kis barna héjat.
A levest besűrítettem a lisztes tejföllel, hozzáadtam a sajtokat, fűszereztem és összeforraltam. És kész is lett a nagyon finom, hihetetlenül laktató leveském.
Vacsora lett belőle két személynek és pluszba még két ebédhez leves munkába.

Mi kerüljön a dobozba II.- természetesen mogyorós habcsók

A tojásfehérjék felhasználásának szüksége adott volt, a mogyorós habcsók ötlete viszont innen származott.

Hozzávalók:
8 tojásfehérje
80 dkg darált mogyoró
80 dkg cukor
8 evőkanál kakaópor

Ez, mint láthatjátok az eredeti recept négyszerese...hát igen, ennyi kell ahhoz, hogy a közeli barátaid dobozaiba sok süti jusson.

A fehérjéből kis sóval habot vertem, majd hozzáadtam a cukrot és nagyon kemény habbá vertem. Ebbe nagyon óvatosan egy tortalapáttal beleforgattam a darált mogyorót és a kakaóport. (Imádom a darálómat! Annyira szuper! Tavaly még órákig szenvedtem volna egy ilyen mennyiség megdarálásával. Most pedig secperc alatt kész lettem).
Sütőpapírral bélelt tepsire kisebb halmokat kanalaztam a masszából, úgy hogy hagytam egy kis helyet a két púp között, majd 170 fokos előmelegített sütőben 12 percig sütöttem.

Így lett kb 40 darab...és kettőt meg is kóstoltam... nem volt rossz, bár annyira nem vagyok egy nagy habcsókos.
De volt olyan akitől nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam.
Így amikor 23-án átéltem a szokásos karácsony előtti depressziómat, akkor nagyon jól esett a dicséret.

Mi kerüljön a dobozba I.- hát diós kiflikék

Mi kerüljön a dobozba? Tették fel egy gasztrós újságban a kérdést azzal kapcsolatban, hogy milyen ételeket lehet egyszerűen munkába vinni.
Az én dobozaim teljesen mások voltak. Az én dobozkáim ugyanis karácsonyra készültek.
Egyértelmű volt, hogy valamilyen aprósütemények kerülnek, majd bele, de a pontosítás csak több napnyi gondolkodás után született meg.
A diós kiflikék és a linzerszívek elég egyértelműek voltak, de fennmaradt a kérdés, hogy mi történjen a sok tojásfehérjével. Internetes gasztroblog-böngészés után találtam rá arra a receptre, amelyikből végül elkészítettem a mogyorós habcsókokat. De először nézzük meg miért is keletkezett annyi „felesleges” tojásfehérje.


Hozzávalók:
20 dkg liszt
14 dkg margarin
10 dkg porcukor
½ csomag vaníliás cukor
10 dkg darált dió
1 tojás sárgája
1 ek tej

Vaníliás porcukor---sok

A margarint liszttel elmorzsoltam, majd szépen hozzáadtam a többi hozzávalót, amíg egy omlóstészta jellegű tészta keletkezett. Ezt egy csomó órára beraktam hűlni a hűtőbe, közben elkészítettem a tojásfehérjékből a következő poszt mogyorós habcsókját.

A nagy meglepetés akkor ért, amikor Zsuzsa átjött segíteni a kiflikék elkészítésében. Ugyanis a tészta nagyon morzsolódott, amire nem találtunk okot. Meg akkor sem voltam teljesen jó passzban, tehát a kiflik készítését nagyon hamar meguntam és úgy gondoltam, hogy a tél és az ünnepek jegyében inkább készítek hógolyókat.

A kis kifliket majd a gömböket sütőpapírral kibélelt tepsire pakoltam és 180 fokos előmelegített sütőben 10-12 percig (kóstolóspróba) sütöttem, majd még forrón meghempergettem a vaníliás cukorral összekevert porcukorban.

A sütinek a karácsonyi bulimon, a dobozban és a családi karácsonyon is nagy sikere volt.


take two

Megpróbálok visszatérni. Újra rendszeresíteni az írást és a főzést. Kis rendszert vinni, az amúgy mostanság meglehetősen zilált életembe.
Biztos sokat fogok majd még eltűnésem okairól írni, de előjáróban annyit, hogy december közepe óta az egyik legrosszabb, legnehezebben megvalósított rémálmom válik valóra.

Jó, nem ennyire drámai a helyzet, de az biztos, hogy nem a legrózsásabb. Ugyanis december közepe óta egy meglehetősen szigorú szénhidrátszegény diétának vagyok az áldozata...és a rendszeres sporté is. Persze amikor ezt így előadom nem tűnik valami komolynak, nagy problémának. De aki valaha az életében találkozott/váltott velem akár négy szót is tudhatja, hogy ezek a dolgok nagyon távol állnak a személyiségemtől.

Én ugyanis hihetetlenül lusta vagyok, nem vagyok alkalmas a rendszeres sportra. Utálok átöltözni sportszerkóba, nem szeretek sportolás közben izzadni és utána sem szeretem azt az érzést, amire mások azt mondják, hogy mennyire fantasztikusan jól esett...szerintem csak ámítják önmagukat.
Mindenesetre egy hónapja nagyon rendesen nyomom...átöltözöm, izzadok, általában közel kerülök az újraélesztés állapotához. Utána pedig behúzom a naptáromban a strigulát, hogy a kötelező heti edzésből még egy elmúlt.

És ennek a hóhérdiétának esett valahogy áldozatául a rendszeres főzésem is....igaz készültek gyöngyszemek azóta is, amelyeknek a posztjait igyekszem most szép lassan és komótosan pótolni.


A másik meghatározó oka annak, hogy mostanság nem írok, az az hogy nem rendeltetésszerűen használom a gépemet. Mostanában ugyanis egyetlen funkciója a The Office részek lejátszása. Igen, igen megint rákattantam egy sorozatra. Megint egész napokra eltűnök a normális emberek soraiból, akik kimozdulnak az utcára és nem egy monitorhoz láncolva élik mindennapjaikat. Na jó, most már nem is vagyok annyira durva, mint régen, mert ugye munkahelyen nem találták ki még az Office-szabadságot, vagy az Office-szabadnapot...kár, igazán szükség lenne rá. Mindenkire ráfér egy kis Jim&Pam...ugyanis jó tesz a léleknek.


És hogy a fotó se maradjon el, íme így nézett ki a lakás egy meghatározó pontja az ünnepek után:)